• Nézünk, mint a moziban…

    Lehet, hogy menőbb sopánkodni ezen, de én szeretem, hogy a lányaim kamaszok. Persze néha gyakorolni kell a “nagy levegő, háromig számolok és nem szólok” idegrendszererősítő feladatot, de sok dolog van, amit kifejezetten bírok. Például, hogy önállóak, esténként olvasnak maguknak, meg esznek, ha éhesek, csak hogy néhány praktikus dolgot említsek. Amikor szülők lettünk, egy csapásra kikerült az életünkből a spontaneitás. Mindent a gyerekekhez igazítottunk, úgy osztottuk be az időnket, hogy nekik jó legyen és ezzel el is fogyott 🙂 15 év után azonban végre -na jó, csak módjával-, de újra vissza-vissza kúszik. Az elmúlt hónapokban például hétköznap esténként néha elszökünk moziba a férjemmel. Szentendrén van a P’Art Mozi (http://www.partmozi.hu), aminek a hangulata igencsak különbözik a plázás mozikétól, de a pesti művészmoziktól is. Nincs popcorn, zacskózörgés meg reklám hegyek, viszont vannak igényes filmek és kellemes emberek, esetleg mozi előtt séta a Duna-parton. Ebben a blogban nem csak a moziban látott filmeket ajánlom, mert az otthoni filmnézés is része maradt az életünknek és egy-egy sokatgondolkozós nap után, jólesik kiütni az agyam egy jó filmmel.

    Az abszolút kedvencem egy tavalyi film, az Őrült boldogság (La pazza gioia). Annyira olasz, amennyire csak lehet. Imádtam, hogy nem szinkronizált, de nemcsak a nyelv, hanem a  zene, a Toscán táj és az épületek, az operatőri munka, a feszültségekkel teli történet és a két főszereplő színésznő (Valeria Bruni Tedeschi és Micaela Ramazotti) játéka mind együtt zseniális. A rendező, forgatókönyvíró (Paolo Virzi)  egy olyan drámai történetet tár elénk, -miközben a finom humor sem marad el-, amely megmutatja, hogy hogyan lesz egymásnak támasza két nagyon különböző élethelyzetből érkező nő, a bolondokházában -igen!- és azon kívül, mert természetesen megszöknek 🙂 Velük nevettem, velük sírtam, drukkoltam nekik, majd  napokon keresztül nem tudtam őket elengedni a gondolataimból.

    A másik -szintén olasz- film, ami tetszett, az a Teljesen idegenek. Az alap szituáció az, hogy  egy baráti társaság -akik azt hiszik, hogy mindent tudnak egymásról- összejönnek egy közös vacsorára, majd kiteszik a mobiltelefonjaikat az asztalra és akinek megcsörren ez alatt az idő alatt,  az a többiek előtt kihangosítva veszi föl. Ennyi. Minden drámájával és a félreertésekkel együtt. Jók a szereplők, jó az alap sztori és elgondolkodtató -ami nem baj-.

    Aztán itt van A számolás joga. Húúú, de jó az is! Ráadásul imádom az igaz történetek alapján készült filmeket. Az 50-es években játszódik a film, a hidegháború idején, amikor Amerika és Oroszország is el akar jutni az űrbe. A kutatásokban nagy szerepe van a  három főszereplő hölgynek, akik amellett, hogy matematikából zsenik, színesbőrűek, ami az akkori Amerikában számos akadályt és nehézséget gördített még a tehetségesek lábai elé is. Fura a mai világban szembesülni azzal, hogy az egyenjogúságért vívott harcban Amerika mekkorát lépett előre cirka 60 év alatt. A film számos díjat bezsebelt, nem véletlenül. Nem csak matematikusoknak ajánlom!

    A Sztálin halála egy francia-angol szatíra, és teljesen más hangulatú film, mint az előzőek. Igaz, vigjátéknak írják, de csalódni fog, aki holmi “teli szájjal röhögős” vicces filmet vár. Fölösleges leírni, hogy miről szól, mert ha valaki annyit mondana, hogy “meghalt a nagy vezér és az ő haláláról és a körülötte lévő emberek helyezkedéséről szól”, én tuti nem nézném meg. A nagyon jó karakterek,  a képtelen helyzetek, és megoldások, valamint a keserédes hangulat a valóság és képzelet határán teszi igazán emlékezetessé ezt az alkotást. Bár néha egészen abszurdnak tűnik, ma már tudjuk, hogy bizony ezen a világon -sajnos-  semmi sem elképzelhetetlen.

    A Három óriásplakát Ebbing határában az a film, ami után az ember csöndben marad. Hamar sikerül azonosulni a női főszereplő (az Oscar -díjas Frances McDormand) fájdalmával és azzal az élethelyzettel, amikor tulajdonképpen minden mindegy. Egy film, ahol a főszereplő lányát megerőszakolják és megölik, nem vidám. Nem akar tanítani, nincs min gondolkodni, viszont az érzések, érzelmek kendőzetlenül áramlanak ebben a filmben. Persze néha az ember józan esze megkérdőjelezi, hogy normális dolog-e az, hogy egyetért, együttérez  a főszereplővel. De hát kérem, ez a lényeg! Jó, ha megmozgat, meg elgondolkodtat és persze, ha kikapcsol.

  • Egy kuglófsütő két élete

    Néha az ember nem vágyik flinci-flanci édességekre, csak valami egyszerű, de nagyszerűre. A kávé vagy kakaó mellé, amit ripsz-ropsz össze lehet dobni és nem kell miatta a konyhában álldogálni órákig. Keresek finom kuglóf receptet egy ideje és ki is próbáltam egyet, de az kelt tésztás és a gyerekek azt mondták, ez olyan, mint egy kalács, szóval, kerestem tovább és néhány hete találtam is egy jónak ígérkezőt, anyukám kis füzetében :). A nővérétől írta le még hajdanán, de nem emlékszem, hogy valaha megsütötte volna, leginkább azért, mert soha nem tart otthon narancs likőrt, ebbe pedig az kell. Tehát a recept már megvan egy ideje, csak éppen időm nem volt sütni (sem, meg levegőt venni sem). Közben beszereztem egy nagy kuglóf formát és akkor eljött ez a januári hétvége és bevetettem magam a konyhába. Megsütöttem a családi recept szerint, de nem márványosan, hanem csak úgy simán, mert szerettem volna a narancsos, vaníliás, vajas ízt érezni először. Nem mondom, hogy soha nem csinálom meg a kakaós-narancsos változatot, de egyelőre ezért nagyon oda van a család. Természetesen az nem baj, ha az ember szert tud tenni egy igazán mutatós kuglófformára, mert akkor tényleg egy remekmű kerülhet az asztalra. Nekem szilikonos van, 4 l-es (a Metroban vettem) és gyosrsan kipróbáltam azt is, hogy hogy  mutat benne egy aranygaluska. (Gábor apukája mindig ilyenben sütötte). Van egy tuti, saját fejlesztésű receptem, amit most megosztok veletek. Elég nagy adag, úgyhogy még egy kisebb sütőtálat is befogtam a kuglóf sütő mellett, mert ugye számolni kellett azzal is, hogy a tészta szép magasra megkel. Vaníliasodó és csoki krém dukál hozzá. Azt hiszem, nincs is annál jobb egy hideg téli napon, mint amikor a fahéjas dió illata belepi az egész lakást.

    Kuglóf

    Hozzávalók:

    25 dkg cukor

    25 dkg vaj

    5 tojás

    1 csomag vaniliáscukor

    2 evőkanál narancslikőr

    40 dkg liszt

    1 csomag sütőpor

    1 csésze (kb. 2 dl) tej

    (Csokireszelék)

    Tálaláskor narancsot és narancsos mascarpone krémet adhatunk hozzá.

    A cukrot a tojásokkal kikeverem. Megolvasztom a vajat, és a cukros tojáshoz keverem, majd hozzáadom a likőrt és a vaníliás cukrot. A lisztben elvegyítem a sütőport  és kis adagokban hozzáadom a tojásos cukros krémhez, közben a tejjel mindig lazítom. Ha a márványos -kakaós változatot szeretném elkészíteni, akkor először is a tészta felét összekeverem csokireszelékkel. Beleöntöm a kivajazott kilisztezett (amennyiben nem szilikonos a formánk)  sütőforma  aljába a sárgás színű tésztát, majd a tetejére a csokisat. Egy kés pengéjével óvatosan kavarok rajta egyet úgy, hogy éppen csak egymásba olvadjon a két különböző színű tészta. Ha így csinálom, ha úgy, előmelegített sütőben 170 C°-on 50-55 percig sütöm. Mindenképpen érdemes tűpróbával ellenőrizni, hogy megsült-e a tészta mielőtt kivesszük a sütőből (én erre a célra saslikpálcikát használok, mert a kuglóftészta elég vastag). Ha kész, picit hagyom  a formában, majd egy rácsra fordítom és várom, hogy mielőbb kihűljön.

    Aranygaluska 

    Hozzávalók:

    Tészta:

    50 dkg liszt

    4 dl tej

    8 dkg cukor

    3 dkg élesztő

    5 tojássárgája

    12 dkg olvasztott vaj

    Kevés só

    Reszelt citromhéj

    5 dkg olvasztott vaj

    1 marék darált dió

    2 tk őrölt fahéj

    2 tk kristálycukor

    A tészta hozzávalóiból kelt tésztát készítek és langyos helyen hagyom a duplájára nőni. Ha megkelt, lisztezett nyújtódeszkára öntöm, ujjnyi vastagságúra nyújtom és lisztbe mártott , dió nagyságú pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Kivajazott formába szorosan egymás mellé teszem a kis tésztadarabokat, megkenem őket olvasztott vajal és megszórom a diós-fahéjas keverékkel. A következő sorban ugyanígy teszek. Addig pakolom a tésztát és szórom a szórnivalót, amíg a kuglófsütő jó félig lesz vele. Ha marad még tészta, jöhet egy újabb forma! Ezután langyos helyen 30-40 percig lassan kelesztem, majd 160-170 fokos sütőben megsütöm az összeset! Hogy meddig, azt pontosan nem tudom megmondani, mert a formáktól is függ, de egy biztos, amikor már alakul az illatfelhő a konyhánkban, akkor érdemes nézegetni, meg pálcikával ellenőrizni, hogy átsült-e a tészta. (Ha már nem ragad a pálcika vége, akkor tuti jó és nem szabad tovább szárítani!)

    Ha valaki nem szeretne a vaníliasodóval vacakolni, akkor ajánlom a pudingporokat, amiből picit több tejjel krémeket is lehet készíteni.

  • Citromos csirkecomb diómártással

    Ezt a diós csirke receptet még jó pár éve találtam karácsony előtt. Egy fitness terem recepcióján ücsörögtem, vártam az órámra, amikor megpillantottam egy magazin oldalán. Tudtam, hogy közünk lesz egymáshoz 🙂 A lányok még kicsik voltak és az egész család nálunk karácsonyozott. Nagyon jól jött ez az egyszerű, de izgalmas fogás. Azóta többször is elkészítettem. Elronthatatlan. A csirkét közvetlen tálalás előtt szoktam csak meggrillezni, így garantáltan melegen kerül a tányérra. Jó étvágyat!

     

    www.mindmegette.hu

     

  • Első videoblog: Pikáns sütőtökkrémleves

    Az a helyzet, hogy a gyerekeim -és persze mi is- hozzá vannak szokva a “házi koszthoz”. Így -nem titok- főzök/főzünk. Szinte minden nap. Szerencsére Gábor ebben olyannyira partner, hogy nem csak segít, hanem teljesen önállóan is irtó finom kajákkal kápráztat el minket. A jót könnyű megszokni 🙂 Emlékszem nem rég -az Erkel Színház-beli koncert környékén a nagy rohanásban- két nap egymás után is kénytelenek voltunk rendelni ebédet magunknak. A lányok a második nap (!!) közölték, hogy ők nem akarnak több “konzerv kaját” enni! (????????!!!!) Na, gyorsan tisztáztuk először is, hogy mi az a konzerv kaja, majd bátorítottuk őket, hogy ismerkedjenek meg a fakanállal közelebbről! Na jó, nem leszek igazságtalan, mert fiatal koruk ellenére nagyon ügyesek és isteni maffinokat meg mézeskalácsot sütnek. Szóval, ami a lényeg 🙂 Decemberben színesítjük kicsit a blogot és egyszerű, de nagyszerű ételek receptjét fogom veletek megosztani. Ezúttal a video blogokban az elkészítés módját láthatjátok is, nem csak olvashatjátok. Szerintem ez nagyon izgi 🙂 Mindegyik régi kedvencem, akad köztük pl. egy  féltve őrzött családi recept és azt a sütit is elkészítem majd, ami minden karácsonykor ott díszeleg nálunk a kínálón (igaz, csak nagyon rövid ideig, mert mindenki imádja és hip-hopp elfogy). Szóval, kamera előtt főztem nektek 🙂 Az első -sütőtök krémleves- elkészítése azért volt vicces, mert én nagyon ritkán főzök úgy levest, hogy pontosan kimérem a hozzávalókat. Sőt, az is ritkán fordul elő, hogy csak egy recept utasításait követem. Általában többet is elolvasok a “témában” és elkészítem az én verziómat. Na, ennél a levesnél az történt, hogy kb.6 éve a bio piacon az egyik árus, akitől rendszeresen vásároltam isteni sütőtököt, a tökhöz mellékelte ezt a receptet. Természetesen soha nem készítettem el ez alapján ezt a levest, egészen mostanáig. Rá kellett döbbennem, hogy sokkal finomabb, mint amilyet én valaha főztem! Úgyhogy ajánlom a hozzám hasonló, “majd én jobban tudom” típusú háziasszonyoknak, hogy próbálják ki egyszer ezt -és tényleg ezt- a verziót! Aztán írjátok meg, milyen lett!

     

    www.mindmegette.hu

     

     

  • Köszöntelek

    Ez azért alapvetően csajos blog lesz.

    Egy olyan “egy fenékkel négy lovat megülő” típusú nő blogja.

    S mindezt azért, mert arra gondoltam, hogy az, ami egy kis közösségben sokakat inspirál, vagy segít, vagy csak más szögből világít meg helyzeteket, az talán másoknak, – nemcsak a körülöttem élőknek – is adhat valamit.

    Szépen élek. Viszonylag nyugalomban (szerintem). Sok mindent tudatosan alakítok ki magam körül annak érdekében, hogy harmonikus legyen az életem, az életünk. Nem, sajnos nem tudom arra a választ, hogy “mi a titok?” (ettől a kérdéstől a falra mászok). Nem tudom, mitől harmonikus valakinek az élete (és az sem biztos, hogy mindenki erre vágyik), nincs titkos receptem a tuti jóra, de ha inspirálódnál egy a hivatását és a családját is szenvedélyesen szerető nő életének néhány pillanatából, akkor nézz itt körül, ugyanis ezért kelt életre “Az én világom”.

  • Mindennapi kenyerünket…

    A kenyérsütést valami irtó nehéz és bonyolult dolognak képzeltem mindig, hiszen a mi generációnk és a szüleink sem sütnek otthon kenyeret.

    Meggyes piskótát, muffint, pogácsát, pizzát igen, kenyeret nem. Viszont számtalanszor hallottam és hallom azt, hogy milyen szörnyűek a mai kenyerek, felfújt vackok, egy nap alatt megszáradnak, ki tudja, miből készülnek, no meg hogy bezzeg a nagyanyáink idején

    Igazság szerint én alig eszem kenyeret – pláne fehéret -, de a gyerekeink igen. Egy szép januári napon meguntam a dolgot, és egy barátnőm receptje alapján megsütöttem életem első kenyerét (még élesztővel és fehéret). A lányaim ráraboltak, hipp-hopp megették, és alig várták, hogy nekiálljak a következőnek. Mivel ez az élesztős változat tényleg nem bonyolult és gyorsan kész volt, nagyon belelkesedtem. Aztán jöttek a bagettek sorra, meg a csokis kiflik – az is ment 🙂 – és pár hét alatt eljutottam oda, hogy kovászos kenyeret kezdtem
    sütögetni, enyhe barna beütéssel :), vagyis rozsos kovásszal. Megnyugodtam, mert tudtam, hogy mit visznek a lányok nap mint nap az iskolába uzsonnára. Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ennyire ráérek, gyorsan leszögezném, hogy sokszor késő délután fogtam neki, és gyakran éjfélre lett kész a kenyerem, de megérte. Hol egy kis mézzel, hol egy kis vajjal, vagy csak simán vörösborral ettük éjjel a konyhában a még langyos kenyereket Gáborral.

    Sütöttem kereket, meg hosszúkásat, magosat meg répásat 🙂 Az ember lánya hamar függővé válik, mert egyáltalán nem bonyolult dolog kenyeret sütni, viszont van benne valami misztikum, ahogy az a ragacsos kovász idővel rugalmas, lukacsos, könnyen formázható tésztává alakul. Arról nem is beszélve, hogy a friss kenyér illata pillanatok alatt egy kupacba csalogatja a család apraja-nagyját. A kenyérsütéshez elsősorban időre van szükség, mert a “munka” része tényleg nem nagy szám. Összvissz 20-25 perc a dagasztás, hajtogatás, formázás (magyarán a meló). A többi csak a pihentetés, kelesztés, mert kell egy csomó idő a tésztának, mire kialakul a sikérháló (fehér kenyérről beszélünk), és a jó kis buborékok.

    Így leginkább  akkor fogok hozzá, ha tudom, hogy kb. 5 óra hosszáig egyfolytában otthon leszek (bár ez sem igaz teljes mértékben, mert Jázmint már megtanítottam, hogy kell hajtogatni, így akár egy másfél órára is ellóghatok otthonról). A legtöbb segítséget a  http://www.limarapeksege.hu oldalról kaptam, de van néhány dolog, amit már saját tapasztalatból tudok és meg is osztom bárkivel, aki megkeres vagy felhív, hogy “hahó, kenyeret akarok sütni, segíts!”


    Először is én mindenkit bátorítok, hogy kovászos kenyérrel próbálkozzon, mert százszor finomabb, mint az élesztős változat. Kovászt nevelni nem túl bonyolult dolog, de kérni is lehet valakitől, aki sütöget :)). Fontos a liszt minősége, de ez is nagyon egyszerű, kenyérlisztet kell venni. Többfélét kipróbáltam már, nem tapasztaltam jelentős különbséget egyik vagy másik között. Én ha tehetem, a Júlia Malom bio kenyérlisztjét használom. Aztán ott a víz mint fontos összetevő, ami tisztított, de legalábbis klórmentes kell hogy legyen (a buborékmentes ásvanyvíz remek), és nem hideg, nem forró, hanem kellemesen meleg. Ezen kívül már csak só kell a tésztába. Az autolízist, dagasztást, hajtogatást szuper jól leírja a limara oldala, képekkel illusztrálva a félősebbek kedvéért. Én az első kenyérnél nem ismertem még ezt az oldalt, így minden percben ki akartam dobni azt a nyúlós, ragadós vackot, amivel kínlódtam órákig, és nem úgy festett, mint amiből valaha is kenyér lesz. Végül mégis megsütöttem és el is fogyott az utolsó morzsáig, bár elég lapos kis tömör valami lett. Szerintem bármilyen bénán sikerül, akkor is jobb az, amit mi készítünk, mint némelyik bolti.

    A sütésnél nekem a kacsasütő tál vált be. (Ez tulajdonképpen egy zománcozott nagy lábas fedővel.) A sütővel együtt felmelegítem, és amikor sütésre kész a tészta, óvatosan belefordítom a forró lábasba. Nagyon éles késsel kell bevágni a tetejét, mert különben szétrepedezik. Nézegetni nem tudjuk sülés közben a fedő miatt, de elég megbízhatóan viselkedik. A fél kiló lisztből készített kenyér 230 fokon 45 perc alatt tökéletesre sül, és majdnem ilyen gyorsan el is fogy 🙂 Viszont nagyobb elismeréssel néznek rád a gyerekeid, mint amikor segítettél megoldani egy másodfokú egyenletet.